Robin Cook könyveiben sikeresen ötvözi a krimit az orvostudománnyal, általában az adott mű főhősének hosszas nyomozása után derül fény összeesküvés-elméletekre, melyeket orvosok vagy kórház-közeli emberek vezérelnek. Cook azért kezdett el írni, hogy általános orvosi ismereteket közöljön, tapasztalatokat adjon át olvasóinak, ezzel tulajdonképpen tanítva őket az orvosi világ érdekességeire és legfőképpen annak sötét oldalára. Ő volt az első író, aki az orvostudomány világát nem mint romantikus műfajt, hanem mint krimit igyekezett bemutatni.
Charles Martel, a kiváló rákkutató orvos egy napon rádöbben, hogy tizenkét éves lánya leukémiában szenved, ugyanabban a betegségben, amely nem sokkal korábban feleségével is végzett. A kutatóorvos ekkor elhatározza, hogy maga menti meg imádott kislány életét. Martel egy olyan gyógyszeripari cégcsoport csapdájában vergődik, amely az orvos által hatástalannak tartott kezelésekhez ragaszkodik, s a kutató munkáját is szakmai rivalizálások és grandiózus üzleti érdekek veszélyeztetik. Ő azonban mindenkivel szembeszáll azért, hogy kiderítse gyermeke betegségének okát, majd a gyógymódot is meglelje. De az idő, ami rendelkezésére áll, nagyon rövid...